(HU) Gyulakuta és már Koronka is másként románozik! by inCub.e Language School

Gyulakuta és már Koronka is másként románozik! by inCub.e Language School
Mi is ez a (Település) másként románozik program?

A program csoportos román foglalkozást ölel magába olyan gyerekeknek, akik nem tudják megoldani, hogy bejárjanak a közeli városba, de Ők is és Szüleik is szeretnék, hogy megtanuljanak könnyedén románul beszélni. Hisz nemcsak az érettségire kell a román, hanem az életben is. 🙂

Nyelviskolánk célja, hogy minden erdélyi gyerek és felnőtt önbizalommal és tudatosan helyesen szólaljon meg románul – ennek érdekében pedig személyesen is ellátogatunk Marosvásárhelyen kívül eső településekre, ahol helyben tartjuk meg a délutáni román órákat, ha ez könnyebbséget jelent a jelenlevőknek és szülőknek. A mai nap jelen vagyunk maros megye pár településében Gyulakután és Koronkán, hamarosan szeretnénk indítani a csoportokat (még folyamatban, ezért titok) is.

Hol legyen még Románozzunk másként program?

Hogy néznek ki ezek az órák?

Hetente egy alkalommal egy óra keretén belül mindent bevetünk, hogy a román ugyanolyan „vagány és elfogadott” legyen, mint az angol. Miért ne lehetne a román a második angol?

Csoportok szempontjából léteznek 7-8 éves, 9-11 éves illetve 12-15 éves csoportok különböző időpontokban. Természetesen különböző aktivitásokkal is, kis gyerekekkel éneklések, játékok zajlanak az órákon, a nagyobb csoportokban pedig csoportosítjuk a szükséges tudást interaktív feladatsorok és

társalgást szimuláló órák által.

Miközben csoportosítjuk azt a tudást, amire eddig szert tehettek.

Létszámot tekintve, vannak tíz fős csoportjaink és 25 fős osztályaink is, ahol kiscsoportokra osztva az osztály dinamika nagyon szépen eloszlik. Aki gyorsabban tud haladni az nem vár, akinek több időre van szüksége, annak nincs frusztrációja, hogy „atyaég, rám várnak.” Ellenben mindenki odaér a célhoz ugyanazzal a tudással.

Módszertanra való tekintettel saját kidolgozott anyagokkal és

kizárólag magyarok számára kialakított feladatokat

dolgoztunk ki, ahol sem az állami oktatásra nem alapozunk, sem arra, hogy idegennyelvként kezeljük, hanem úgy alakítjuk az órát, ami egy előfelmérés alapján kiderül, hogy szüksége van annak a csoportnak.

Hisz nem kezelhetjük úgy, mintha nem lenne egyáltalán semmi előzetes tudás.

Ne feledjük, évi 140 iskolai román óra plusz kb. 50 óra házi, meg még amennyi magán óra utáni állapotról beszélünk.
Itt van tudás!, csak nem megfelelően felépített. Ezt szobrászkodjuk ki a résztvevőkből.

A képzés díja és a fizetés módja

A havi bérlet kizárólag online bankkártyás fizetéssel intézhető, akár céges számlára is. A képzésekről a weboldalunkon sokat lehet megtudni. Szörfölj a weboldalunkon.

Gyakori kérdés

Van egyéb lehetőség román gyakorlására, ha nem tud elérni valaki? Igen, online elérhető 20 perces teszteket is kínálunk, melyeket egyenként vagy csomagban is megvásárolhatnak. Majdnem minden nyelvtani fogalom fel van dolgozva, és hetente gyarapodik a paletta. Nézd meg itt milyen tesztekről is van szó:

A #máskéntrománozik programok teljes gőzzel futnak és júniusig úgy érezzük igazi változást fogunk tudni hozni nem csak a román iránti érzelmek, hanem román társalgás szintjén is, hisz a magabiztosságra törekszünk. Folytatjuk szemptemberben…

Ha Te is szeretnéd, hogy megjelenjük a közösségedbe, akkor bátran vedd fel velünk kapcsolatot. Elérhetőek vagyunk és nyitottak a kihívásokra.

+40 743 537 323
office@incube.ro

Kövess be bennünket, hogy napirenden lehess az aktivitásainkkal:
Facebook
TikTok
Youtube

Minden jót!

Popa Gitta & inCub.e Nyelviskola csapata
#romanszeretettel

(RO) Tabără de limbă română pentru copii la inCub.e Language School Târgu Mureș

Tema principală a taberei noastre din acest an a fost Delta Dunării, astfel toate cântecele, activitățile, meșteșugurile și jocurile au fost inspirate de acest loc fabulos. Scopul nostru a fost să îi ajutăm pe copii maghiari să învețe limba română prin joacă, integrându-se în mod natural în lumea acestei limbi. Avem sentimentul că am atins acest țel.

Peste 75 de copii au participat la taberele noastre

toată săptămâna petrecută împreună a fost plină de energie și activități captivante. Ne-am străduit în fiecare moment să prezentăm limba română la fel de natural ca limba engleză, deoarece ultima „este mai ușoară”.

Metodologie și Succes în incinta școlii de limbi

Unul dintre pilonii principali ai metodei noastre de predare este să ținem pasul cu lumea în continuă schimbare. În cinci zile, copiii au învățat circa 500 de fraze prin exercițiile realizate pe tabletele noastre. Lecțiile (mai numite și runde a Pistei noastre de Limbi) au fost însoțite de cântece, imagini și exerciții accesibile, astfel încât fiecare copil să-și găsească forma cea mai interesantă pentru el.

“Exercițiile pe tabletă au fost foarte distractive.” (Copil)

Ca profesori, am urmărit cu bucurie cât de eficient sunt asociate experiențele pozitive cu învățarea limbii române.  Suntem mândri că, pentru copii, limba română a devenit o experiență într-adevăr plăcută.

„Nu mă așteptam să spun asta, dar chiar mi-a plăcut limba română.” (Copil)

Mâncare Sănătoasă și Îngrijire Atentă

Programul nostru zilnic a inclus gustări delicioase, covrigei și multe fructe, iar la prânz i-am așteptat pe copii cu mese calde la restaurant. Am acordat o atenție deosebită pentru a oferi opțiuni fără lactoză și fără gluten, astfel încât toată lumea să se simtă în siguranță și bine.

“Astăzi mâncarea mi-a plăcut cel mai mult.” (Copil)

Voluntarii Noștri în tabără

Unul dintre cele mai frumoase aspecte ale taberei din acest an a fost faptul că mai mulți dintre foștii noștri elevi s-au alăturat echipei noastre ca voluntari. Cu entuziasmul și experiența lor, au fost de mare ajutor în acordarea unei atenții suplimentare fiecărui copil.

Bucuria Descoperirii la Copii

Pentru noi, cea mai mare experientă este când putem învăța de la copii. În fiecare an ne uimim de cât de curioși sunt și de câtă bucurie le aduce descoperirea lucrurilor noi. De ce pierdem aceste senitemente?

„Păcat că a durat doar o săptămână.” (Copil)

Mulțumiri Părinților

În final, dorim să le mulțumim părinților care cred cu tărie că învățarea limbii române este unul dintre pilonii unui viitor de succes. Ei sunt cei care profită de fiecare oportunitate pentru a oferi copiilor lor o bază solidă în domeniul învățării limbii. Vă mulțumim pentru încrederea acordată și pentru că ne-ați permis să îi învățăm pe copii cu cele mai bune intenții, metode și cunoștințe.

Recenzii – tabăra de limba română Mureș

Ce ți-a plăcut cel mai mult la tabăra de limba română?
Răspunsuri de la copii

„Cel mai mult mi-a plăcut că am câștigat atât de mulți prieteni.”
„Căutarea comorilor mi-a plăcut cel mai mult.”
„Croșetatul… la început nu am vrut să încep, dar apoi nu m-am mai putut opri.”
„Pot veni și anul viitor?”

 

Sigur că da! 🙂
#romanszeretettel
#romanacudrag

(HU) inCub.e Language School @VIBE.FESZTIVAL

Hogyan sikerült a Vibe fesztiválon puhítani a román nyelv iránti érzelmeket
a marosvásárhelyi inCub.e Nyelviskolának?

Hogyan jutottunk INNEN:

„Jaj, a románt nem akarom megcsinálni…”, „Játszhatom inkább az angolt?” , „Románul én nem tudok…” , „Jesszus, magyar nincs!?”

…IDE: Van kedved ugyanezt elvégezni románul? – kérdeztük

 “Persze!” , “Megpróbálhatom!”, “Hmm… oké” , “Ha csak ennyi lesz abban is; ezt tudom.”

Több játékkal készültünk, ám mind román, angol és magyar nyelvi ismeretek kívántak meg.

Három angol nyelvi és három román nyelvi kihívást volt szükséges megoldaniuk azoknak a kíváncsi résztvevőknek a Vibe fesztiválon, akik nem csupán tapasztalatot, hanem egy mesterséges intelligencia (AI) applikáció által készített fotót is szerettek volna nyerni magukról.

Az első egy gyors nyelvi szintfelmérő játék volt, ahol kezdő szintről egészen haladó szintig tesztelhették tudásukat a „tanuló jelöltek”. Kihúztak egy szót, egy mondatot, egy szólás közmondást és lefordíthatták románra vagy magyarra vagy angolra, éppen amelyiket hamarabb húzták.

A kezdő angol nyelvi zöld üveggömbben olyan szavak közül lehet húzni, mint: SÁRKÁNY, ABLAK, FA…, míg a román nyelviben: SZÍN, KEREK, LABDA…

A narancssárga üveggömbben már egyszerű angol vagy román mondatokat kellet felolvasni és azoknak magyar megfelelőjét kimondani, mint például: „Az ablak tiszta. Szeretek fesztiválra járni. A cápa veszélyes.” Mondatok, melyek dinamikus fordításnak örültek.

A piros üveggömbben már szólásokkal és közmondásokkal mérhették fel a nyelvi tudás szintjüket a személyek.

Tudtad-e azt, hogy a „Curiosity killed the cat.” egyik magyar megfelelője az, hogy
„Aki kíváncsi, az hamar megöregszik?” vagy a „Nem minden arany, ami fénylik.”
egyik lehetséges román változata pedig „Nu tot ce zboară se și mănâncă.”?

A második kihívás egy román nyelvi és egy angol nyelvi teszt volt. Egy három perces quiz megoldása gyorsan elárulta, hogy kinek mennyi tanulásra is lenne szüksége a haladó szintű kommunikációs készség eléréséig.

Ha kíváncsi vagy mit oldottak meg a fesztiválozók, teszteld magad Te is angolból: www.incube.ro/angol vagy románból www.incube.ro/romana

Addig is: Mit jelenthet a „Don’t count your chickens before they hatch?” vagy Hogyan helyes? „Doresc un mic/ un mici cu muștar?”

A gyerek sarokban különböző tevékenységeknek örültek a jelenlevők:

angol kártyajátékok,
román társasjátékok,
építőjátékok,
mandalák és lufik.

Egy interaktív pihenőhely a gyerekeknek míg a szülők játszanak. Vagy felnőtteknek, akik újra gyereknek szerették volna érezni magukat.

De mégis talán a nyelvi kincsvadászatra volt a legnagyobb kereslet. Román és angol találóskérdések vezették a „kincs vadászokat” a Vibe területén a kincs irányába.

„Merre indulunk? Ja, a recikláló” „Ó, tudom, az a mászófal”, Két nagy és zöld jármű is van, de melyik kell?”

AI (Artificial Intelligence) fotózás

Ha minden nyelvi kihívás megoldásra került, a nyertesek egy mesterséges intelligencia által generált fotóval gazdagodtak. Oszthatták a social media bármelyik felületén. Nagyon dinamikusnak éltük meg mindannyian. Köszönjük Nektek!

 

Az a tény, hogy 15 fokban kezdtük és 35 fokban végeztük sem állította meg a csapatunkat abban, hogy délelőttől estig kitartóan vonjuk be a sétáló embereket abba a körbe, amelyben megérezhették, hogy a román nyelv épp olyan könnyű és vagány tud lenni, mint az angol.

Reméljük találkozunk jövőre is.

Kövesd be a Nyelviskolát a social media oldalakon (Facebook, Instagram, TikTok), hogy mindig képben légy az eseményeinkkel, szolgáltatásainkkal, hisz nem csak maros megyeiekhez szólunk, hanem egész Erdélyhez.

Egy ingyenes konzultáció érdekében töltsd ki bátran a www.incube.ro/angol vagy a www.incube.ro/romana teszteket.

Szeretettel,
inCub.e Nyelviskola Csapata

Follow us:

inCub.e | Facebook
inCub.e | Instagram 
inCub.e | TikTok

Tudjatok meg többet és keressetek bátran:
www.incube.ro
office@incube.ro
+40 743 537 323